Esemény
Flash mobról röviden
Időpont:
2013-10-03 18:00 - 2013-10-03 21:00
Flash mob akciók kerülnek megrendezésre a középiskolás fiatalok körében, a Pécsi Tudományegyetem szervezésében
A villámcsődület (vagy angolból átvett szóval flash mob, olykor helytelenül: flashmob) emberek előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. A villámcsődület viszonylag új társadalmi jelenség, az első 2003 májusában volt New York Cityben. Célja a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása.
Az első magyar villámcsődület 2003. augusztus 27-én volt a budapesti Deák téren, ahol este hétkor a harang szavára kinyitották esernyőiket (Nagy, László: Nem volt ott senki, aki meghökkenjen. Index.hu, 2003. augusztus 27.)
Villámcsődület az interneten az elnevezése a flash mobnak, amikor az valamelyik keresőben, valamely fogalom keresésekor időlegesen, olyan, az eredeti fogalomhoz (esetleg csak részben) kapcsolódó találatokat eredményez, amelyek célja a meghökkentés és a figyelem felkeltése egy adott cél érdekében. Az első magyar villámcsődületet az interneten Európa kulturális fővárosa (Pécs, 2010) népszerűsítésére rendezték.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Villámcsődület
Forrás: http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=DePxSF0hk98

ESEMÉNYNAPTÁR

2019. szeptember
H K Sze Cs P Szo V
           
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
           

Események

04
dec
http://www.theprospect.net/wp-content/uploads/2014/07/college-students-awesome.jpg
Időpont:
2014-12-04 09:00
Helyszín:
Pécs, Zsolnay Vilmos u. 16., E25 épület, 001. terem
03
dec
http://eszaon.hu/wp-content/uploads/2014/02/diákok-fiatalok-egyetemisták-800x531.jpg
Időpont:
2014-12-03 14:00
Helyszín:
Pécs, Zsolnay Vilmos u. 16., E25 épület, 301. terem
20
nov
TUDOMÁNYKOMMUNIKÁCIÓ
Időpont:
2014-11-20 10:00
Helyszín:
Budapest, Ötkert, Budapest, Zrínyi utca 4.
További események